A következő címkéjű bejegyzések mutatása: zöldségfasírt. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: zöldségfasírt. Összes bejegyzés megjelenítése

2023. május 4., csütörtök

Paradicsommal, zöldfűszerekkel, parmezánnal sült zöldség, minestrone lett volna

Hétfőn minestronét főztem. Nagyon sok lett a felkockázott zöldség, így egy részét bedobozoltam és betettem a hűtőszekrénybe. Ugyanígy jár egy vörösbab konzerv és egy fehérbab konzerv fele is.

Ma fasírtot sütöttem, és eszembe jutott, hogy ezekből és egy paradicsomkonzervből parmezánnal összesütve nagyon jó köret kerekedhet belőle. Kiderült, hogy jól gondoltam.

Így készült (arányokat most sem írok, hiszen nem mértem meg a maradékokat, ami akár más mennyiségben és arányban keletkezhetett volna):

Fogtam egy sütőedényt, minimális főzős olívaolajjal kikentem és beleöntöttem a maradék felkockázott sárgarépát, petrezselyemgyökeret és zellert és cukkinit, vörösbab és fehérbab konzervet. 

Ráöntöttem paradicsomkonzervet, amiben egészben főtt paradicsomok voltak, ezért azokat felkarikáztam, azt követően megszórtam fűszerekkel (szurokfű, bazsalikom, fokhagyma, bors), majd a kezeimmel összekevertem.


Megszórtam parmezánnal (ez olyan dobozos cucc, amiről tudom, hogy nem "elegáns" /hogy finoman fogalmazzak/, de biztonsági tartalékként mindig van a hűtőszekrényben), és megsütöttem a sütőben, de nem túl hosszú ideig, csak hogy a leve nagyja "elmúljon", a nyers zöldségeket harapósra hagytam.


Közben megsütöttem a fasírtokat és majdnem felgyújtottam  a konyhát... Zsiradék nélkül, egy tapadásgátlós serpenyőben sütöttem a húslepénykéket, majd, amikor az utolsót is kiszedtem, ottfelejtettem a serpenyőt, ráadásul nem zártam el a lángot, majd miután nem értettem, mi a fenétől van még mindig fasírtszag, szerencsére észrevettem és elzártam a lángot.










2016. október 31., hétfő

Karfiolos étel maradéka volt



Előrebocsátom, nem kell megijedni az indiai jellegtől, mert bármilyen maradék zöldségraguból lehet nagyon finom lepényeket sütni. Azt is előrebocsátom, hogy a hozzávalók arányait sem írom le, mert nincs jelentősége. Legyen jó állagú, és jó ízű, annak megfelelően, amit a fantáziánk diktál.

Mondhatjuk a maradék ételt indiai fűszerezésű zöldségragunak, hogy mindenki értse, miről van szó, mert a sabji esetleg nem annyira közismert.

Így néz ki egy általam korábban főzött karfiol sabji, miután megfőtt: (gondolom, egy indiai szemével nézve az én sabjim olyan érzést kelthet, mintha én néznék egy hasonló körülmények között főzött gulyást, de sebaj, mert finom):

amiből a fasírt lett, nem tartalmazott zöldborsót
Azt, amiből lettek a lepények, már csak maradék állapotban fényképeztem le.

igen, tudom, ez így nem túl étvágygerjesztő látvány
Tehát, maradt 2 adag karfiol sabji (kókuszzsír, karfiol, édeskrumpli, krumpli, mazsola, kókusztej, garam masala, lepkeszegmag, római kömény, kurkuma, hing), és nem szerettem volna kidobni. 
Lereszeltem 2 szem krumplit (pontosabban aprítógépben összedaráltam), és egy darabka sajtot is, aztán mindezt tovább daráltam az aprítógépben. Tettem még hozzá egy kevés hinget (fokhagymát használj helyette), borsot és egy csokor felaprított petrezselymzöldet is. 


Mivel a massza nem volt formázható sűrűségű, kevertem bele egy maréknyi zabpelyhet, és hagytam állni kb. 15-20 percig.

Mikor már formázható volt, kigombócoztam, a gombócokat ellapogattam, és a kapott lepénykéket zsemlemorzsában megforgattam.

Oldalanként kb. 2 percig sütöttem kókuszzsírban, de persze olaj is jó erre a célra.

A lepénykék kívül ropogtak, belül puhák voltak, a finom fűszeres illatuk meg belengte az egész házat.


A körete bulgurral elkevert, olívaolajon megpirított zellerszár és kápia paprika volt, amit sóval és borssal fűszereztem.




2015. november 15., vasárnap

Zöldségfasírt

Vacakoltam rajta, hogy ide, vagy a másik blogba írjam bele ezt a zöldségfasírtot. Aztán a maradékkommandó győzött, méghozzá azért, mert ez egy  "hogyan tüntessünk el a hűtőszekrényből minden felesleget és maradékot" tanmese lett.

Kallódtak a hűtőszekrényben, illetve az e hétvégi főzésből kimaradtak:
  • kb. 15 dkg-nyi brokkolirózsa
  • 1 db édeskrumpli Ez azonban lehetne akár egy nagyobb sárgarépa, vagy egy darab sütőtök is)
  • 2 db főtt tojás
  • 2 db főtt krumpli
A nyers zöldségeket megdaráltam az aprítógépben, a tojást és a krumplit finomra reszeltem, és mindezeket beleöntöttem egy tálba. 

Hozzáadtam még:
  • 2 db lereszelt nyers krumplit
  • 2 db nyers tojást
  • 2 evőkanál lisztet
  • 3 cikk zúzott fokhagymát
  • sót
  • őrölt borsot,
  • borsikafüvet
A sütéshez kellett:
  • kevés zsemlemorzsa
  • kevés olaj
Jól összekevertem az összes hozzávalót, lapos korongokat formáztam belőlük, amiket zsemlemorzsába mártottam, majd kevés olajon kisütöttem (az első oldalát fedő alatt).

Egy baj volt vele. A nyers zöldségek nedvességétől kicsit köpködött az olaj, de egy fröcsögésgátlóval (ami egyébként szerintem utálatos dolog, nem szeretem használni) áthidaltuk a helyzetet.

Színes lett, és nagyon ízes.