2023. április 13., csütörtök

Tojáspörkölt, hímestojásból

Minden évben festek tojásokat húsvétkor, és mivel csak természetes alapanyagokat használok (hagymahéj, lilakáposzta, kurkuma), utána mindig főzünk belőle valamit. Az idén pörköltet csináltam, Igazából paprikás, de a pörkölt ebben az esetben számomra jobban hangzik.


Ez most egy duplán számító maradékmentés, mert a hétfői sültcsirke alól kiöntött zsiradék volt a pörköltalap alapja.



Ez különösen jó ízt adott az ételnek, mert vajjal kentem ki a csirke sütőedényét, mindegyik csirkecomb alatt volt egy vékony füstöltszalonna szeletke és persze a csirkéből is sült ki valamennyi  zsiradék. A látványtól nem kell megijedni, egy mini üvegdobozban volt a zsiradék, még a 2 evőkanálnyit sem érte el a mennyisége.

Hozzávalók:
  • 8 db hímestojás
  • 15 dkg vöröshagyma
  • 2 cikk fokhagyma
  • 1 db paprika
  • 1 db paradicsom
  • 0,5 mokkáskanál köménymag megőrölve
  • kevés örölt bors
  • 1 evőkanálnyi fűszerpaprika
  • 1,5 dkg liszt (én barnarizslisztet használtam)
  • 4 evőkanálnyi tejföl
  • nagyon kevés só, mivel a zsiradék már sós volt.
Ennél az ételnél a szaftkészítésen nagy hangsúly van. A tojásoknak csak át kell forrósodniuk, ezért a pörköltalapnak teljesen készen kell lennie, amikor beletesszük a felcikkezett tojásokat.

A nagyon finomra kockázott hagymát beletettem a felhevített zsiradékba, megszórtam a köménnyel és amikor átforrósodott, forróvízzel felöntöttem, Ezt még háromszor ismételtem meg, úgy, hogy a második alkalommal a fokhagymát is közékevertem. 

Amikor már a hagyma puha volt, őröltem rá borsot, megszórtam fűszerpaprikával, átkevertem, és amkor a paprika szép vörös színű lett, felöntöttem a közben felaprított paprika-paradicsom keverékkel. Jól átkavargattam és felöntöttem annyi vízzel, ami jól ellepte, és puhára főztem.

Amíg a pörköltalap főtt, felnegyedeltem a tojásokat és a lisztet kikevertem a tejföllel.

Eztán beletettem a tojásokat a pörköltalapba, és összefőztem.


A végén beletettem a tejföllel elkevert lisztet is, és egy kicsit megsóztam.
galuskával ettük (teljes kiőrlésű liszt és finomliszt 70/30% arányú keveréke), meg jó sok savanyúsággal.





2023. április 12., szerda

Gombaszószos füstölt csülök, maradékból

Húsvéti maradékmentés. A facebookon a Fóti hulladékcsökkentők csoportban szóba került, hogy elkerülhető-e, illetve elkerülhetetlen-e a túlvásárlás húsvétkor. Én azon a véleményen vagyok, hogy nem minden maradék azért keletkezik, mert nem jól kalkulálunk, egyéb okai is vannak. A mi esetünkben minden évben van hímestojás "maradék", amit az ünnep során egy kosárban tartunk és dísze az asztalunknak, utána pedig főzök belőle valamit (az idén tojáspörkölt lesz), mivel természetes anyagokkal festek (hagymahéj, kurkuma, lilakáposzta), ennek semmi akadálya nincs.
A másik maradékunk egy kis csülökhús. A nyolctagú családunkból 3 húsevő van, így egy kisméretű csülökből is van mindig maradék, amit persze mindig hasznosítunk.
Az idén gombaszószos hús lett belőle, természetesen sót nem tettem bele. Hozzá kell tennem, hogy  maradékot tudatosan is lehet képezni, ilyen volt esetünben a köretként szolgáló rizs (ugyanis hétfőn a gyerekeimnek "elvitelre" gyártott karfiol curryjához direkt többet csináltam, hogy ma minél kevesebbet kelljen a konyhában időznöm. Így az időmmel is spóroltam.

Hozzávalók (2 személyre):
  • egy kis darab maradék főtt füstölt csülök
  • 20-25 dkg felszeletelt gomba
  • 1 kis fej (5 dkg) vöröshagyma
  • 2 cikk zúzott fokhagyma (6 g)
  • kevés zsiradék (2-3 dkg-nyi vajat és egy minimális olívaolajat használtam)
  • kevés fehérbors
  • 2-3 evőkanálnyi tejföl
  • 0,5-1 dl tejszín (csak tejföllel, vagy csak tejszínnel is tökéletes)
  • apróra vágott petrezselyemzöld
Az elkészítés:
A gombát  felszeleteltem, a csülökhúst apró szeletkékre vágtam.


Mivel én nagyon szeretem a vajban pirított gomba ízét, legelőször a felforrósított zsiradékban szép pirosra sütöttem a gombát, majd kiöntöttem a serpenyőből egy tányérra.

A forró serpenyőbe beleszórtam a vöröshagymát, átkavartam, és mivel eleve kevés zsiradékot használtam, szinte semmi nem maradt a serpenyőben, ezért egy pici forróvizet löttyintettem rá, ami pillanatok alatt elpárolgot, ezért nem főtt a hagyma, pont olyan volt, mintha csak zsiradékban párolnám. Ezt még kétszer megismételtem, úgy, hogy a harmadik löttyintés előtt már a zúzott fokhagymát is belekevertem.

Ezt követően visszaöntöttem a gombát is, megszórtam őrölt fehérborssal, és kapott még egy kis löttyintés vizet is.


Még egy pici vízzel jól összeforraltam és azt követően rátettem a tejföl és a tejszín keverékét, azzal is összeforraltam, szórtam rá petrezselyemzöldet, és jól megettük (basmati rizzsel és sok salátával).