A következő címkéjű bejegyzések mutatása: maradék. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: maradék. Összes bejegyzés megjelenítése

2023. április 12., szerda

Gombaszószos füstölt csülök, maradékból

Húsvéti maradékmentés. A facebookon a Fóti hulladékcsökkentők csoportban szóba került, hogy elkerülhető-e, illetve elkerülhetetlen-e a túlvásárlás húsvétkor. Én azon a véleményen vagyok, hogy nem minden maradék azért keletkezik, mert nem jól kalkulálunk, egyéb okai is vannak. A mi esetünkben minden évben van hímestojás "maradék", amit az ünnep során egy kosárban tartunk és dísze az asztalunknak, utána pedig főzök belőle valamit (az idén tojáspörkölt lesz), mivel természetes anyagokkal festek (hagymahéj, kurkuma, lilakáposzta), ennek semmi akadálya nincs.
A másik maradékunk egy kis csülökhús. A nyolctagú családunkból 3 húsevő van, így egy kisméretű csülökből is van mindig maradék, amit persze mindig hasznosítunk.
Az idén gombaszószos hús lett belőle, természetesen sót nem tettem bele. Hozzá kell tennem, hogy  maradékot tudatosan is lehet képezni, ilyen volt esetünben a köretként szolgáló rizs (ugyanis hétfőn a gyerekeimnek "elvitelre" gyártott karfiol curryjához direkt többet csináltam, hogy ma minél kevesebbet kelljen a konyhában időznöm. Így az időmmel is spóroltam.

Hozzávalók (2 személyre):
  • egy kis darab maradék főtt füstölt csülök
  • 20-25 dkg felszeletelt gomba
  • 1 kis fej (5 dkg) vöröshagyma
  • 2 cikk zúzott fokhagyma (6 g)
  • kevés zsiradék (2-3 dkg-nyi vajat és egy minimális olívaolajat használtam)
  • kevés fehérbors
  • 2-3 evőkanálnyi tejföl
  • 0,5-1 dl tejszín (csak tejföllel, vagy csak tejszínnel is tökéletes)
  • apróra vágott petrezselyemzöld
Az elkészítés:
A gombát  felszeleteltem, a csülökhúst apró szeletkékre vágtam.


Mivel én nagyon szeretem a vajban pirított gomba ízét, legelőször a felforrósított zsiradékban szép pirosra sütöttem a gombát, majd kiöntöttem a serpenyőből egy tányérra.

A forró serpenyőbe beleszórtam a vöröshagymát, átkavartam, és mivel eleve kevés zsiradékot használtam, szinte semmi nem maradt a serpenyőben, ezért egy pici forróvizet löttyintettem rá, ami pillanatok alatt elpárolgot, ezért nem főtt a hagyma, pont olyan volt, mintha csak zsiradékban párolnám. Ezt még kétszer megismételtem, úgy, hogy a harmadik löttyintés előtt már a zúzott fokhagymát is belekevertem.

Ezt követően visszaöntöttem a gombát is, megszórtam őrölt fehérborssal, és kapott még egy kis löttyintés vizet is.


Még egy pici vízzel jól összeforraltam és azt követően rátettem a tejföl és a tejszín keverékét, azzal is összeforraltam, szórtam rá petrezselyemzöldet, és jól megettük (basmati rizzsel és sok salátával).














2015. november 15., vasárnap

Zöldségfasírt

Vacakoltam rajta, hogy ide, vagy a másik blogba írjam bele ezt a zöldségfasírtot. Aztán a maradékkommandó győzött, méghozzá azért, mert ez egy  "hogyan tüntessünk el a hűtőszekrényből minden felesleget és maradékot" tanmese lett.

Kallódtak a hűtőszekrényben, illetve az e hétvégi főzésből kimaradtak:
  • kb. 15 dkg-nyi brokkolirózsa
  • 1 db édeskrumpli Ez azonban lehetne akár egy nagyobb sárgarépa, vagy egy darab sütőtök is)
  • 2 db főtt tojás
  • 2 db főtt krumpli
A nyers zöldségeket megdaráltam az aprítógépben, a tojást és a krumplit finomra reszeltem, és mindezeket beleöntöttem egy tálba. 

Hozzáadtam még:
  • 2 db lereszelt nyers krumplit
  • 2 db nyers tojást
  • 2 evőkanál lisztet
  • 3 cikk zúzott fokhagymát
  • sót
  • őrölt borsot,
  • borsikafüvet
A sütéshez kellett:
  • kevés zsemlemorzsa
  • kevés olaj
Jól összekevertem az összes hozzávalót, lapos korongokat formáztam belőlük, amiket zsemlemorzsába mártottam, majd kevés olajon kisütöttem (az első oldalát fedő alatt).

Egy baj volt vele. A nyers zöldségek nedvességétől kicsit köpködött az olaj, de egy fröcsögésgátlóval (ami egyébként szerintem utálatos dolog, nem szeretem használni) áthidaltuk a helyzetet.

Színes lett, és nagyon ízes.





2014. február 15., szombat

Sajtos rizsgolyók

Na, jöttem egy kicsit az elárvult blogomhoz.
Nehéz úgy maradékhasznosítást végezni, hogy ritkán van maradék. Most volt, egy doboznyi párolt rizs.
Régebben Regős Szilvi kolléganőm emlegette, hogy ők szoktak sajtos rizsgolyókat (az is lehet, hogy rizses sajt, már nem emlékszem) csinálni. Biztos elmondta, hogy hogyan, de én még a saját főzésemet sem tudom felidézni, nemhogy másét, így kitaláltam a mi sajtos rizsgolyónkat.

Hozzávalók:

(itt ne várja senki, hogy pontos mennyiségeket adok meg, mert én sem tudom, miből, mennyit tettem bele)
  • maradék párolt rizs  (ha figyelned kell a CH szintre, akkor barna, vagy basmati)
  • egy darab reszelhető sajt
  • tojás
  • fehérbors
  • szerecsendió
  • zsemlemorzsa (szezámmagosat használtam, ha figyelned kell a CH szintre, akkor teljes kiőrlésű)
Fehérborsot  mozsárban megtörtem, szerecsendiót megreszeltem, a sajtot lereszeltem, a tojásokat felütöttem és mindent alaposan összekevertem. Mivel nem éreztem jól formázhatónak, még egy kis sajtot reszeltem hozzá.
Nedves kézzel lepénykéket formáztam és durvára aprított, szezámmaggal elkevert morzsába forgattam, forró olajban kisütöttem.

Fűszeres, paradicsomos lencseleves után ettük második fogásként, zöldségsalátával, és azzal a bolti forgalomban még nem kapható majonézzel, aminek a tesztelését nemrégiben végeztem a  Hallman's felkérésére (ha figyelned kell a CH szintre, akkor cukormentest használj).