2014. április 26., szombat

Egy reggelire készült kence ebéddé lényegülése

A húsvéti reggeli kencék között volt egy finom tojáskrém, amit az eredeti állapotában nem tudok megmutatni, mivel nem fényképeztem le.
A maradékát átlényegítettem, és nagyon finom ebéd lett belőle. Ezt le is fényképeztem.


 A tojáskrém hozzávalói:
  • 5+5 db tojás
  • 2 db vöröshagyma
  • 1-2 evőkanál vaj
  • 1 újhagyma
  • 1 kis csokor medvehagyma
  • borsikafű
  • kevés mustár
  • annyi tejföl, hogy kenhető masszát kapjunk a végén
Úgy kezdtem, hogy 5 db tojást odatettem főni (én sózott vízben 17 percig főzöm, így általában jól lejön a héja).

A felkockázott vöröshagymát a vajon egy nagy csipet sóval megpároltam, ráütöttem a másik 5 db tojást és addig kavargattam, amíg pirult rögökké vált az egész.

Én aprítógépben folytattam ezután, de akinek nincs, az egyszerűen lereszeli a főtt tojásokat, a rántottát meg egy késsel ősszeaprítja.

A rántottát, a főtt tojásokat, a mustárt és 2-3 púpos evőkanál tejfölt beletettem az aprítógépbe és összezúztam.

Ezután átöntöttem egy tálba, tettem hozzá még egy kis tejfölt, és a zöldestől apróra vágott újhagymával, a felaprított medvehagymával és borsikafűvel elkevertem.

Bekerült a hűtőszekrénybe és jókat reggeliztünk belőle, majd a maradék rakott tésztává avanzsált.

Hozzávalók (2 adag):
  • egy jó nagy marék, teljes kiőrlésű lisztből készült fodros nagykocka (vagy bármilyen) tészta
  • a maradék tojáskrém
  • pár szelet trappista sajt
  • pici vaj
A tésztát kifőztem, majd még forrón elkevertem a tojáskrémmel.

Egy kivajazott sütőedényt kiraktam sajtszeletekkel, beleöntöttem a tésztát és befedtem sajtszeletekkel.

200 fokon kb. 30 perc alatt vált aranyszínűvé a teteje.