2016. január 20., szerda

Mintha pásztorpite lenne.

Maradék krumplipüré (na jó, egy kicsit kellett hozzá főzni, hogy biztosan elég legyen), maradék virsli, és kallódó édeskrumpli, répa hasznosítása. Közös alapból indultam, aztán kettéválasztottam, és a vegetáriánusba gomba került.

Úgy kezdődött, hogy anya túlkapacitálta a családot. Maradt egy jó nagy adag krumplipüré a szilveszter előtti napról. Aztán szilveszterkor maradt pár darab virsli, volt még a hűtőszekrény aljában édeskrumpli, ami kimaradt a karácsonyi vacsorából, és volt egy maréknyi gomba is, ami önmagában semmihez nem lett volna elég.

Tervezgettem már egy ideje egyébként is, hogy csinálok a vegetáriánus szekciónak zöldségekből pásztorpite félét. Az eredeti gondolatom mexikói zöldségkeverék volt,  de ezzel sem járt rosszul a célközönség, hacsak azt nem vesszük figyelembe, hogy zöldborsót is akartam beletenni, de kifelejtettem.

A húsos részlegnek adott volt a pár darab megmaradt virsli, és az íze kedvéér' került bele egy pici darab, morzsáira szedett csabai kolbász is.

Újra csak azt mondom, nem írok mennyiségeket, mert azt szedegettem össze, ami kallódott a háztartásban, és nem szerettem volna, hogy az enyészeté legyen bármi is. Mindegy, mi milyen arányban kerül bele, mindenképp finom, legfeljebb a jelleg lesz kicsit más.

Hagymát pároltam olívaolajon, és rátettem a hűtőszekrényben kallódó, megpucolt, apróra vagdalt sárgarépát, édeskrumplit, kápiapaprikát. Fokhagymával, sóval, borssal, babérlevéllel és kakukkfűvel fűszereztem.


Amikor már finom illatos volt, kettévettem.

A vegetáriánus adaghoz felszeletelt gombát tettem, a másik serpenyőbe pedig a szétszedett kolbász darabot és a felkarikázott virsliket. Volt egy felbontott paradicsompüré maradék is, mindkettőre tettem belőle, és puhára pároltam mindkét ragut.

Elővettem a sütőedényeket, és belesimítottam a ragukat.  (Itt Bálinttal vitatkoztunk. Ő úgy szerette volna, hogy alul is legyen krumpli, hogy a szaftot szívja fel teljesen, de én épp azért nem akartam úgy, mert azt akartam, hogy legyen "szotty" az alján. Én főztem, így én győztem a vitában is, és persze a végén így is elfogyott az étel mind egy szemig.)

Mivel a krumplipüré nem lett volna elég mindkét adaghoz, anya főzött (ezúttal tényleg csak egy kevés) krumplit, megtörte, én meg összekevertem a már meglévő krumplipürével, és kevertem bele 4 tojássárgát is (a fehérje ment a fagyasztóba).

Mindkét ragut beborítottam a krumplipürével, és bettettem a sütőbe.


































190-200 fokon kb. 30 percig sültek, végül egyik szebb lett, mint a másik.



Így néztek ki belülről, szerintem így is jól mutattak:



Végül, a húsost a tányérunkon is lefényképeztük, a vegetáriánust pedig útrakész állapotban örökítettem meg, közvetlenül az előtt, hogy megkezdte az utazást Lőrinchez.



Úgy összegezhetem ezt a "mintha pásztorpite lenne" esetet, hogy az ünnepek utáni első vasárnap épp elég volt egy ilyen jellegű ebéd, ami ráadásul szép is, finom is. Arról nem is beszélve, hogy a mindenféle maradék étel és alapanyag friss étel formájában tűnt el a háztartásból.

2016. január 9., szombat

Máglyarakás

Először a neve varázsolt el. 

14 éves koromban, a Szerencsi Cukorgyár üzemi konyháján láttam egy kifüggesztett listát, az ott nem készíthető ételekről. Soha nem hallottam azelőtt ezt az ételnevet, és - úgy tűnik, már akkor is "kérdezőember" voltam - nagyon érdekelt, mi lehet ez a fura nevű, ami nem készíthető el ott. Az is gondolkodóba ejtett, hogy miért kell ezt közölni a népekkel, de bátortalan kislány lévén, nem kérdeztem meg senkitől.  A máglyarakásra azután, bár teljesen véletlenül, de nagyon hamar rábukkantam a Horváth Ilona Szakácskönyvben. Megörültem annak, hogy még én is meg tudtam csinálni, hiába nem érdekelt még a főzés, sem elméleti, sem gyakorlati síkon. Megcsináltam, és akkor újra elvarázsolt. Illatos volt, puha, szaftos, és szép. Persze, akkoriban nem tudtam azt, hogy ez lényegében egy kalácsfelfújt. Elég sokáig ez volt az egyetlen édesség a "repertoáromon", de persze nem bánta az akkori környezetem.

Mostanában télen szeretem csinálni. Talán a színe miatt. Gondolom, a neve is innen eredhet, mert mintha izzana a habkorona a tetején. Talán az illata miatt is. A citromos-vaníliás-diós illat egy kicsit a tél illata, a karácsonytól elvonatkoztatva is. A sütés végén elénk táruló látvány pedig a ködös téli napokon is napfénnyel biztat. 

A legjobb az egészben, hogy a  máglyarakás maradék péksütemények hasznosítására tökéletes lehetőség, mint ahogyan nálunk is az történt tegnap. Megenni már nem voltak jók a zsömlék, megszárítani nem akartam, így örvendezhettek a népeim.

Mondanom sem kell, az eltelt 37 évben kicsit eltávolodtam a horváthilonai verziótól.

Hozzávalók kb. (kb. 10 adagnyi):
  • 4 db nagyméretű tejes zsömle (kb. 30 dkg, ennek megfelelő kifli, kalács, vagy kenyér is tökéletes), ami már nem friss, de ki sem száradt még
  • 6 evőkanálnyi cukor (ha kenyérrel készül, akkor lehet 7 is)
  • kevés vaníliaőrlemény, vagy 1 evőkanál vaníliás cukor (de ezt akkor kalkuláljuk bele a cukormennyiségbe)
  • 5 dkg olvasztott vaj+egy pici a sütőedény kikenéséhez
  • 5 db szétválasztott tojás
  • 7-8 dl tej
  • 20 dkg darált dió
  • 1 citrom lereszelt (kezeletlen) héja
  • egy maréknyi mazsola (esetleg hozzá egy kis rum)
  • 70 dkg-nyi hámozott, magház nélküli, vékonyra szeletelt alma
  • 6-7 dl-nyi (barack)lekvár
Az olvasztott vajat először a cukorral és a vaníliával, majd a tojássárgákkal kikeverjük, majd lassan felhígítjuk a tejjel.  A kb. 1,5-2 cm szélesre felszeletelt péksüteményeket beleáztatjuk.

Az ázási idő alatt kikenjük a sütőedényt vajjal, és ledaráljuk a diót.

Az elázott péksütemények felét szétterítjük a tepsi (24x35 cm) alján, rászórjuk a dió felét, és ráreszeljük a citromhéj felét, megszórjuk a mazsola felével. Beborítjuk a maradék péksüteménnyel és megszórjuk a maradék dióval, mazsolával és citromhéjjal.

A lekvárból 3-4 evőkanálnyit félre teszünk, a többit szétterítjük a diós réteg tetején.

A vékonyra szeletelt almát rárakosgatjuk a lekvárra. Azt itt világgá kürtölöm, hogy én természetesen ezt a pepcselős részt utálom, de most itt van az anyukám, és nagy türelemmel, nagyon szép egyenletes szeleteket vágva megcsinálta, hogy kedvemre lustálkodhassak (ez most kivételesen nem igaz, hómofiszoztam, amiközben ő szeletelt).

Én ilyenkor le szoktam fóliázni, és úgy teszem be a 160-180 fokos sütőbe, és kb. 25 percig sütöm.

A tojásfehérjét habbá verem verem úgy, hogy mikor félig kész, hozzáteszem a félretett lekvárt, és azzal együtt már kemény habot csinálok vele.

Amikor az almaszeletek megpuhultak, kiveszem a sütőből a máglyarakást, és bekenem a lekváros habbal.


Még kb. 10-15 percig sütöm, hogy a hab szépen megpiruljon.


Amikor szép színűvé válik a hab, kiveszem a sütőből. Ha hagynánk pihenni, és azután szépen kockákra vágnánk, akkor jól láthatóvá válnának az egymástól elkülönülő rétegek, de mi egyrészt türelmetlen népség vagyunk, másrészt nem szeleteljük, illetve kockázzuk, mer'akkor túl szabályos lenne. Egyszerűen kipakoljuk a tányérunkra, és megesszük.